A Bánat Akvamarin Könnye

A bánat néha úgy érkezik, mint egy hűvös, tengerzöld ár, váratlanul elöntve a partot, melyet eddig a napfény melengetett. Nem kell elkerülni, nem kell ellene harcolni. Engedd át magadon. Képzeld el, hogy az akvamarin könnyek, melyek arcodon gördülnek le, nem a gyengeség jelei, hanem a tisztulás eszközei. Mindegyik csepp egy-egy elengedett emlék, egy-egy kimondatlan szó, egy-egy be nem teljesült álom.

A tenger is visszahúzódik, de sosem üresen. Kagylókat, csillagokat hagy a parton, emlékeket a viharról. Így van ez a bánattal is. Mikor elcsitul, ne nézz hátra a pusztításra, hanem keresd a kincseket, melyeket hátrahagyott. Lehet, hogy egy új megértés, egy mélyebb együttérzés, vagy egy erősebb kapcsolat önmagaddal.

A Bánat Akvamarin Könnye nem a végállomás. Hanem egy átjáró. Egy kapu, melyen átlépve bölcsebb, érzékenyebb és éberebb leszel. Ne félj hát tőle, hanem fogadd szeretettel, mint egy régi barátot, aki azért jött, hogy megtisztítson és megerősítsen. Tudom, nehéz, de hidd el, a napfény újra kisüt, és a tengerzöld ár után a homok ismét aranyló lesz.