A Bátorság Aranypír Tengere

A bátorság… sokszor a hősök kardcsapásaiban keressük, a lángoló sárkányok legyőzésében, a világot megváltó tettekben. Pedig néha a bátorság nem más, mint egy apró, aranyszínű csónak, mely a félelmeink sötétlő tengerére merészkedik. Emlékszem, egykor én is a partot szorongattam, lábujjhegyen figyelve a háborgó vizet. Féltem a mélytől, a hullámok erejétől, a bennem rejlő, ki nem mondott félelmek tengeri szörnyeitől. Aztán egy öreg halász mesélt nekem az Aranyszívűről, aki minden viharban kimerészkedett a tengerre, nem a zsákmányért, hanem hogy a magányos hajótörötteket kimentse. Azt mondta, az Aranyszívű titka nem a félelem hiánya volt, hanem a tudat, hogy a sötétségben is van valaki, akinek szüksége van a fényre. Azóta tudom, a bátorság nem a félelem legyőzése, hanem a félelem ellenére való cselekvés. Minden egyes nap egy új tenger, tele ismeretlen mélységekkel. És minden egyes nap egy új lehetőség, hogy az Aranyszívű aranyszínű csónakjába üljünk, és elinduljunk… nem a hősiességért, hanem azért, hogy valaki ne érezze magát egyedül a sötétségben. Mert néha, a legnagyobb bátorság a legkisebb gesztusban rejlik.