A Bátorság Borostyán Lángocskái

A tükörbe nézek, és a fáradt arc mögött meglátom a kislányt, aki voltam. Azt a kislányt, aki hitt a tündérekben, aki bátran nekivágott az erdőnek egyedül, aki nem félt hangosan énekelni, még akkor sem, ha hamis volt. Hová lett az a bátorság? Eltemettem a felnőtté válás útvesztőjében, betemettem a megfelelés vágyával, a kudarcok fájdalmával. Pedig a bátorság nem tűnik el, csak szunnyad. Ott van legbelül, egy borostyán lángocska, ami arra vár, hogy újra táplálják. Néha egy kedves szó, egy biztató mosoly, egy sikeresen leküzdött akadály elég, hogy újra fellobbanjon. Néha pedig mélyre kell ásni, le a félelmek gyökereihez, szembenézni a sötétséggel, hogy megtaláljuk azt a pici lángot. Mert a bátorság nem a félelem hiánya, hanem a félelem ellenére való cselekvés. A bátorság az, amikor a borostyán lángocska fényében meglátjuk a kivezető utat a sötét erdőből, és merünk arra lépni, még akkor is, ha nem tudjuk, mi vár ránk a következő kanyarban. Ma újra táplálom a lángot. Apró dolgokkal kezdem: kiállok magamért, elmondom a véleményem, megpróbálok valami újat. És tudom, hogy holnap még nagyobb lánggal ég majd.