A Bátorság Borostyán Lángocskái

A félelem egy sötét erdő, ahol minden árnyék szörnyetegnek tűnik. Ismerős terep ez, sokszor jártam már itt. De mi van akkor, ha a szörnyetegek valójában a bennünk rejlő lehetőségek eltorzított képmásai? Mi van, ha a sötétség nem ellenség, hanem a következő lépésünk színtere?

Ma egy különös találkozásom volt. Egy apró borostyán darabot találtam, melyben egy ősi bogár rekedt. A nap sugarai átsütöttek rajta, és a pici testben lángocskák gyúltak. Eszembe jutott, milyen bátorság kellett a bogárnak ahhoz, hogy ebbe a ragadós, ismeretlen anyagba repüljön. Talán nem is bátorság volt, hanem egyszerű kíváncsiság, a fény iránti vonzalom. De végül örök emlékműve lett a pillanatnak.

Én is repülök néha ragadós helyzetekbe, a félelem borostyánjába. Kétségek, aggodalmak, a jövő ismeretlensége… mind rabul ejtenek. De ha a borostyánon átsüt a nap, láthatom a saját lángocskáimat is. A félelem nem a vég, hanem egy új kezdet lehetősége. A bátorság nem a félelem hiánya, hanem a döntés, hogy a lángocskáim fényében indulok el, még akkor is, ha a sötétség ijesztő. Mert tudom, hogy a túloldalon valami gyönyörű vár. A saját borostyánba zárt igazságom. Engedem, hogy a borostyán megőrizze a pillanatot, de nem engedem, hogy örökre fogva tartson. Repülök tovább, a fény felé.