A Bátorság Csillagpor Palástja

Ma reggel, ahogy a Nap áttört a függönyön, éreztem, hogy a Bátorság, ez a sokszor elfeledett erény kopogtat a szívem ajtaján. Nem a hősiesség harsány fanfárja, nem is a vakmerőség meggondolatlan rohama, hanem az a csendes, kitartó erő, ami a mindennapok apró csatáiban segít talpon maradni. Olyan, mint a csillagporral átszőtt palást, amit felvéve máris képesek vagyunk a következő lépésre, még akkor is, ha a lábunk előtt sötétség tátong.

Esélyünk van mindennap újrakezdeni. Ez önmagában bátorság. Az, hogy felkelünk, hogy merünk szeretni, hogy nem adjuk fel a reményt, mind-mind apró győzelmek. Bátorság az is, amikor szembenézünk a tükörrel, és elfogadjuk azt, amit látunk, minden tökéletlenségével együtt. Bátorság kimondani, amit érzünk, még akkor is, ha félünk a visszautasítástól. Bátorság elengedni azt, ami már nem szolgál minket, még akkor is, ha az ismeretlen ijesztő.

Én úgy hiszem, a bátorság nem a félelem hiánya, hanem annak legyőzése. Tudom, hogy mindannyian hordozzuk magunkban ezt a palástot, néha csak elfelejtjük, hol rejtőzik. Talán egy kedves szóban, egy baráti ölelésben, egy inspiráló könyvben találjuk meg a hozzá vezető ösvényt. Vagy éppen egy nehéz helyzetben, amikor a szükség hívja elő belőlünk a rejtett erőt. Ne feledjük, a csillagpor palást mindig ott van, készen arra, hogy oltalmazzon és erőt adjon a következő lépéshez.