A Bátorság Füstkvarc Lépcsője

A bátorság… sokan egy ragyogó, kardcsörtető hősként képzelik el, aki félelem nélkül veti magát a sötétségbe. Én azonban úgy gondolom, a valódi bátorság nem a félelem hiánya, hanem annak elfogadása, majd a továbblépés képessége. Olyan, mint a füstkvarc: nem vakítóan fényes, de mélyen földelt, stabil, és a sötétségben is megtartja a fényt.

Egy régi történet jut eszembe, egy fiatal asztrológusról, aki rettegett attól, hogy téved. Éjszakákat töltött a csillagok felett görnyedve, minden apró mozgást, minden konjunkciót újraszámolva. A félelem megbénította, képtelen volt megosztani a tudását, mert attól tartott, kinevetik, ha hibázik. Egyszer egy öreg bölcs azt mondta neki: "A csillagok sem tévedhetetlenek. Néha elrejtőznek a felhők mögött, néha a fényük megtörik a légkörben. De ettől még mindig ott vannak, és továbbra is sugároznak. A te feladatod nem a tökéletesség, hanem az, hogy megmutasd az irányt, amennyire csak tudod."

A fiatal asztrológus, kezdetben remegve, de aztán egyre bátrabban, elkezdett tanítani. Hibázott néha, persze, de minden hibájából tanult, és egyre jobban megértette a csillagok nyelvét. Rájött, hogy a bátorság nem azt jelenti, hogy soha nem esünk el, hanem azt, hogy minden elesés után felállunk, és továbbmegyünk. És a füstkvarc? Az emlékeztette őt arra, hogy a sötétségben is ott van a fény, és a földön járva is elérhetők a csillagok.