A Bátorság Lapis Lazuli Szikrái

Félelem. Ez az a szó, ami oly sokszor leplezi az igazságunkat, mint egy sötét palást. De mi van, ha a félelem nem egy ellenség, hanem egy jelzőlámpa? Mi van, ha arra hívja fel a figyelmünket, hogy valami fontos felé tartunk, valami felé, ami igazán a miénk lehet? Emlékszem egy régi történetre, egy kis faluban élő asszonyról, aki rettegett a sötétségtől. Minden este, amikor a nap lebukott a hegyek mögött, bezárta magát a házába, és gyertyákkal próbálta elűzni a félelmet. Egy nap egy vándor érkezett a faluba, és meghallotta az asszony rettegését. Azt mondta neki: "Az a sötétség, amitől félsz, nem a világ vége, hanem egy vászon, amire a csillagok festenek." Az asszony eleinte nem értette, de aztán eszébe jutott egy régi álma, hogy festő lesz. A félelem tartotta vissza attól, hogy ecsetet ragadjon. Aznap este, amikor a nap lement, az asszony kinyitotta az ablakot, és hagyta, hogy a sötétség beáramoljon. Nem a félelemre koncentrált, hanem a csillagok fényére. És abban a pillanatban meglátta a vásznat, a lehetőséget, a saját tehetségét. A félelem nem múlt el teljesen, de már nem irányította őt. A bátorság egy szikra volt, melyet a sötétség gyújtott meg. Talán mi is a saját sötétségünkben találjuk meg a szikrát, ami elvezet minket a saját csillagainkhoz. A lapis lazuli mély, éjszakai kékje, melyben arany piritek ragyognak, emlékeztet minket arra, hogy a félelem nem a vég, hanem a kezdet.