A Bátorság Repedezett Pajzsa

A bátorság. Oly sokszor festjük ragyogó aranynak, legyőzhetetlennek. Pedig a valódi bátorság sosem makulátlan. Az én bátorságom, vallom be, tele van repedésekkel, horpadásokkal. Mintha egy ódon, csatáktól edzett pajzs lenne, ami már sokat látott, sokat kibírt.

Emlékszem, gyermekként mennyire féltem a sötétben. Elképzelt szörnyek laktak a szekrényben, a padló alatt, a függöny mögött. Aztán egy éjszaka, mikor a félelem már szinte elviselhetetlen volt, valami megváltozott. Nem harcoltam tovább ellene. Egyszerűen csak hagytam, hogy átjárjon. És abban a pillanatban, a sötétben, megéreztem, hogy nem vagyok egyedül. Valami nagyobb, valami erősebb vigyáz rám.

Azóta tudom, hogy a bátorság nem a félelem hiánya, hanem a félelem ellenére való cselekvés. A bátorság az, amikor a repedezett pajzsunkat emeljük magasra, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem véd meg minden csapástól. A bátorság az, amikor beengedjük a fényt a sötét repedéseken át, hogy az ragyogjon belülről. A bátorság az, amikor elfogadjuk a sebezhetőségünket, és ezzel valami sokkal erősebbé válunk. Mert a valódi erő nem a tökéletességben, hanem a sebekben rejlik, amiket be tudtunk gyógyítani.