A Bátorság Rubin Vörös Lángja

Néha, amikor a lélek szorult helyzetbe kerül, mintha egy sötét, szűk alagútba kényszerülne, az egyetlen kiút a bátorság. Nem a vakmerőség, nem a felelőtlenség, hanem az a csendes, belső erő, amelyik azt súgja: "Menj tovább, még akkor is, ha nem látod a végét." Eszembe jut egy régi történet egy idős nőről, Agátáról, aki egy kis hegyi faluban élt. Egy napon tűz ütött ki a faluban, és Agáta háza is lángokban állt. Mindenki menekült, de Agáta észrevette, hogy az unokája, a kis Luca, a házban rekedt. A lángok magasra csaptak, a füst mindent elborított, és mindenki azt mondta, lehetetlen visszamenni. De Agáta, ahelyett, hogy kétségbeesett volna, mély levegőt vett, és berohant a lángok közé. Senki sem értette, honnan vette ezt az erőt, ezt a vakmerőséget. Később azt mondta, nem érzett félelmet, csak a szeretet lángját, ami erősebb volt, mint a tűz. Megtalálta Lucát, és mindketten kijutottak a házból, épségben. Aznap Agáta megmutatta, hogy a bátorság nem a félelem hiánya, hanem a félelem feletti győzelem. A rubin vörös lángja, ami akkor lobbant fel benne, mindannyiunkban ott szunnyad, csak meg kell találnunk a módját, hogy felébresszük. Ehhez néha elég egyetlen szerető gondolat, egy kis hit, egy mély lélegzet, és a tudat, hogy nem vagyunk egyedül. Mert a bátorság nem egyedülálló hőstett, hanem a lélek mélyén rejlő, mindannyiunkban közös forrás.