A Bátorság Tigrisszem Pillantása

A tükörbe néztem, és idegen arc bámult vissza. Nem a ráncok vagy a szürkébe hajló hajszálak riasztottak meg, hanem az a tompa félelem, ami beette magát a tekintetbe. Mintha egy tigris, akit ketrecbe zártak, csak éppen a ketrec nem vasból, hanem a megszokásból, a kényelemből, a "mi lesz, ha..." kérdésekből épült volna. Tudtam, hogy változásra van szükségem, de a bátorság valahol mélyen, a félelem mocsarában rejtőzött.

Aztán eszembe jutott egy régi legenda, egy sámán története, aki tigrisszem követ viselt a homlokán. A kő állítólag nem a félelmet szünteti meg, hanem átalakítja. Nem eltünteti a rettegést, hanem megtanít vele élni, erőt kovácsolni belőle. A tigrisszem pillantása éles, fókuszált, nem engedi, hogy a félelem eluralkodjon, hanem célba veszi a kitörési pontot.

Ezért ma, mikor ismét belenézek a tükörbe, nem azt keresem, hogy eltűnt-e a félelem. Tudom, hogy ott van, mint egy hűséges árnyék. De most már látom a tigrisszem fényét is, ami azt súgja: "Nézz szembe vele! Használd az energiáit! Engedd, hogy a félelem a bátorságod táptalaja legyen!" A tigris nem a félelem hiányában bátor, hanem a félelem ellenére. És én is az akarok lenni.