A Bizalom Aranyló Nektárja

A bizalom... olykor törékenyebb, mint a harmatcsepp a pókfonálon. Könnyen elillan, egyetlen hűtlenség szele is elég ahhoz, hogy nyoma se maradjon. Pedig olyan, mint az aranyló nektár, édes és tápláló. Élteti a kapcsolatainkat, megnyitja szívünket a sebezhetőség felé, és hidat képez két lélek között. Emlékszem egy napra, mikor a Nap a Bika jegyében járt, és a türelem, a stabilitás erényeit hirdette. Én mégis a bizalmatlanság sötét árnyékában botorkáltam. Egy barátom tette fájdalmat okozott, és falat emeltem magam köré. Akkor egy öreg kertész szólított meg a parkban. Virágokat ültetett, apró magokból nevelt életet. "Látod, kislány," – mondta – "a mag elvetése önmagában nem elég. Bízni kell a földben, a Napban, az esőben, hogy táplálják és életet adjanak neki. A bizalom a legfontosabb összetevő. Ha kételkedsz, a mag elszárad." Megértettem. A bizalom nem vakság, hanem döntés. Döntés arra, hogy esélyt adjunk a jónak, hogy elengedjük a félelmet. Azóta is, ha a bizalmatlanság kígyója fészket rak a szívemben, eszembe jut az öreg kertész, és ültetek egy magot. Bízom benne, hogy kihajt.