A Bizalom Gyöngyház Színű Szirmai

Az utakon járok, melyeket a sors festett elém, és néha megbotlok. Nem a kövekben, nem a gödrökben, hanem a bizalom hiányában. Mintha egy láthatatlan háló feszülne ki előttem, mely azt súgja, ne bízz senkiben, ne engedd közel magadhoz az embereket. Egy olyan háló, mely apró pókfonálból szőtt illúzió csupán.

Emlékszem, egy régi történetre, melyet egy idős bölcs mesélt nekem egyszer a hegyek között. Volt egyszer egy kertész, aki rózsákat nevelt. Gyönyörű, illatos rózsákat, amik messze földön híresek voltak. Ám a kertész rettegett, hogy valaki ellopja a virágait, ezért magas kerítést emelt köréjük, és éjjel-nappal őrizte őket. A rózsák persze virágoztak, de valahogy mégsem voltak olyan ragyogóak, mint régen. Hiányzott nekik valami.

Egy nap egy arra járó vándor szólt a kertésznek: "Látom, félted a rózsáidat, de vajon nem gondoltál arra, hogy a bezártság elveszi a szépségüket? A napfény, az eső, a szél mind hozzájárulnak a virágzáshoz. Engedd szabadon a rózsáidat, és meglátod, még szebbek lesznek!"

A kertész először nem hitt a vándornak, de aztán úgy döntött, tesz egy próbát. Lebontotta a kerítést, és beengedte a kertjébe az embereket. És csodák csodájára a rózsák még szebbek lettek, mint valaha. A napfény szabadon ölelte őket, az eső táplálta a gyökereiket, és az emberek csodálata pedig még inkább fokozta a ragyogásukat.

A bizalom olyan, mint a napfény a rózsáknak. Ha nem engedjük be az életünkbe, akkor elszürkülünk, megfakulunk. Persze, van kockázata, hogy csalódunk, hogy valaki visszaél a bizalmunkkal. De a szeretet, a kapcsolatok, a valódi intimitás mind a bizalom talaján virágoznak. Merjünk bízni, még akkor is, ha