A Bizalom Kék Lótuszvirága

Olykor, mikor a világ zaja elnyomja a lélek halk szavát, elfelejtünk bízni. Bízni az Univerzumban, bízni az élet áramlásában, és legfőképpen bízni önmagunkban. Mintha egy sűrű köd ereszkedne szívünk tájékára, eltakarva a belső iránytűt, ami pedig mindig ott van, készen arra, hogy vezessen. Emlékszem, egyszer egy idős asszonnyal találkoztam egy kis hegyi faluban. Arca ráncos volt, mint egy régi térkép, de a szeme olyan tisztán ragyogott, mint a hajnali csillagok. Panaszkodtam neki a bizonytalanságomról, arról, hogy nem tudom, merre tartok. Ő csak mosolygott, és a kezembe nyomott egy apró, kék lótuszvirágot. "Ez a bizalom virága," mondta. "Érezd az illatát, és emlékezz, hogy minden, amire szükséged van, már benned van. A válaszok nem kívül keresendők, hanem a szíved mélyén." A lótusz illata megtöltötte a lelkemet békével. Akkor értettem meg, hogy a bizalom nem egy vak ugrás a sötétbe, hanem egy mély meggyőződés, hogy még ha el is esünk, valami felemel majd. A bizalom olyan, mint a Nap: akkor is süt, ha épp felhők takarják. Csak emlékeznünk kell rá, hogy ott van. Engedjük hát, hogy a kék lótuszvirág kinyíljon a szívünkben, és vezessen minket a fény felé.