A Bizalom Napfény Szőtte Hálója

A bizalom... egy napfény szőtte háló, mely átszüremkedik a legmélyebb erdő sűrű lombjain is, megvilágítva az apró virágokat és a mohával borított köveket. Olykor mégis félünk kiteríteni, nehogy valaki beszennyezze sáros lábnyomaival, vagy éles karmokkal tépje szét. Pedig a bizalom nem törékeny, mint gondoljuk. Inkább olyan, mint a bambusz – meghajlik a szélben, de nem törik el.

Emlékszem, gyermekként minden feltétel nélkül bíztam a Napban. Tudtam, hogy felkel majd, és melegével átölel. Soha nem kételkedtem benne. Aztán jöttek az élet viharai, a csalódások szürke felhői, és a bizalom napsugarai elhalványultak bennem. Elkezdtem várni, hogy mikor csalódok, mikor érkezik az árulás.

De egy nap, sétálva az erdőben, megláttam egy pókhálót, mely apró vízcseppektől gyémántként ragyogott. A háló ott lógott két faág között, sérülékenynek tűnve, mégis tartva a súlyát. Eszembe jutott, hogy a pók mekkora bizalommal szőtte a hálóját, abban bízva, hogy táplálékot fog fogni. Nem félt attól, hogy egy szellő lesodorja, vagy egy madár letépi. Egyszerűen hitt a saját munkájában, a saját képességeiben.

És ekkor értettem meg. A bizalom nem vak hit, hanem egy tudatos választás. Választás, hogy hiszünk magunkban, a képességeinkben, és abban, hogy a legtöbb ember jót akar. Persze, lesznek, akik csalódást okoznak, de ők csak a tanítómesterek, akik emlékeztetnek arra, hogy erősítsük meg a saját hálónkat, és válasszuk meg, kiket engedünk közel magunkhoz. Engedjük be a Nap fényét, és merjünk bízni újra, mert a bizalom a lélek tápláléka.