A Bizalom Óceánkék Mélysége

Néha úgy érzem, mintha egy aprócska csónakban hánykolódnék a végtelen óceánon, köröttem csak a sötétkék víztömeg, és a fejem felett a csillagok távoli, hűvös fénye. Ez a bizalom hiánya. A bizalom önmagamban, a bizalom az Univerzumban, a bizalom a láthatatlan erőkben, melyek mindannyiunkat összekötnek.

Egy régi legenda jut eszembe egy halászról, aki minden reggel a tengerre ment, de sosem nézte a térképet. Egyszerűen csak hagyta, hogy a szívének iránytűje vezesse. A faluja bolondnak tartotta, de ő rendre a legszebb, legbőségesebb fogással tért vissza. Mikor megkérdezték, mi a titka, csak annyit felelt: "Hallgatok a tenger suttogására."

Én is szeretnék ilyen lenni. Szeretnék elengedni minden félelmet, minden aggodalmat, és egyszerűen csak bízni. Bízni abban, hogy az út, amin járok, a helyes út. Bízni abban, hogy még ha viharok is jönnek, a csónakom nem fog elsüllyedni. Bízni abban, hogy a tenger suttogása elvezet a partra.

Talán a bizalom nem más, mint egy mély, csendes tudás, mely ott rejtőzik bennünk, a lelkünk legmélyén. Egy tudás arról, hogy sosem vagyunk igazán egyedül. Hogy a tenger, a csillagok, a szívünk – mindannyian ugyanahhoz a hatalmas, végtelen egészhez tartozunk. Csak meg kell tanulnunk hallgatni. Csak meg kell tanulnunk bízni.