A Bizalom Opál Színjátszása

A bizalom... egy törékeny, opálos gömb. Néha szivárványszínekben ragyog, vakítóan szép, feltöltve a szívet melegséggel és reménnyel. Máskor viszont szürkévé, homályossá válik, mint a ködlepte reggel, amikor a kétely árnyai hosszúra nyúlnak.

Emlékszem, egyszer egy öreg kertészhez fordultam tanácsért. Kertje virágzott, telis-tele élettel, pedig a környező táj kopár és kietlen volt. Kérdeztem, hogyan csinálja. Mosolyogva annyit mondott: "A növényeknek hinnem kell. Hinnem kell a magban rejlő lehetőségben, még akkor is, ha a föld éppen száraz és kemény."

Akkor értettem meg, hogy a bizalom nem egy egyszeri ajándék, hanem egy folyamatosan táplált mag. Minden reggel el kell vetnünk a reményt, hogy a másik emberben ott van a jó, még akkor is, ha néha csalódunk. Mert a bizalom hiánya nemcsak a kapcsolatainkat mérgezi meg, hanem a saját lelkünk kertjét is sivataggá változtatja. A folytonos gyanakvás, a védekező állás csak elzár minket a szeretet áramlásától. Engedjük meg magunknak a sebezhetőséget, engedjük meg, hogy az opál néha fakóbb legyen, mert a színek visszatérnek, ha a szívünkben él a remény. A bizalom nem naivitás, hanem bátor választás, hogy hiszünk a másik emberben, hiszünk az életben, hiszünk önmagunkban.