A Bizalom Rézszínű Napfonata

Tegnap egy öregasszony ült le mellém a parkban. Gyűrött arcán a napfény táncolt, mintha maga is egy apró, rézszínű nap lenne. Nem szólt semmit, csak nézte a galambokat, ahogy a földön csipegetnek. Én is némán ültem, hagytam, hogy a csend szőjön köztünk egy láthatatlan hálót. Majd hirtelen, mintha belülről érezné, felém fordult, és azt mondta: "A bizalom olyan, mint a napfonat. Minden szál összeköt, melegséget ad, de ha egy szál elszakad, az egész meggyengül."

Elgondolkodtam a szavain. Milyen gyakran engedjük, hogy a félelem, a kétségbeesés, a múlt árnyai elszakítsák ezeket a szálakat? Hányszor zárjuk be a szívünket, mert egyszer már csalódtunk? A bizalom nem naivitás. Nem jelenti azt, hogy vakon kell hinnünk mindenkiben. A bizalom azt jelenti, hogy merünk sebezhetőek lenni, merünk megnyílni a világ felé, még akkor is, ha tudjuk, hogy fájhat. A bizalom egy döntés. Döntés arról, hogy hiszünk a jóságban, hiszünk a másik emberben, hiszünk önmagunkban. Döntés arról, hogy tápláljuk a napfonatunkat, hogy megerősítsük a szálait, még akkor is, ha néha csomók keletkeznek rajta. Mert a rézszínű melegség, amit a bizalom ad, felbecsülhetetlen. És ha egy szál elszakad is, mindig van lehetőség összekötni, megerősíteni, új szálat szőni. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy bízzunk a másikban is. A bizalom néha olyan, mint egy mérleg. Ha én adok, de nem kapok vissza, felborul az egyensúly. Viszont ha mindketten adunk, akkor egy erős és tartós kötődés jön létre.