A Bizalom Törékeny Kristálypalotája

A bizalom… Milyen törékeny is. Egyetlen rossz szó, egy apró gesztus, ami félreérthető, és máris repedések jelennek meg a falakon. Mintha jéghideg szél fújna be a nyitott ablakokon, hűtve a szívet, ami pedig oly melegen adott otthont ennek a finom építménynek. Láttam már palotákat omladozni, egykor ragyogó kristályokat porrá válni. Sokszor éreztem, hogy én magam építek egyet, gondosan rakva egymásra a remény, a szeretet és a sebezhetőség darabjait. Aztán jött egy vihar, egy váratlan fordulat, és a palota recsegni-ropogni kezdett. Mit tehettem mást, mint hogy próbáltam megtámasztani, megerősíteni a falakat? De néha a vihar túl erős, vagy a fundamentum bizonyult gyengének. Ilyenkor el kell engedni. Elengedni a fájdalmat, a csalódást, és a romok közül elkezdeni építeni egy újat. Talán nem kristályból, talán valami másból. Valamiből, ami ellenállóbb, ami jobban bírja a viszontagságokat. Mert a bizalom, ha egyszer elveszik, sosem tér vissza teljesen a régi formájában. De tanulhatunk a hibáinkból, megerősödhetünk, és a jövőben talán már nem engedjük, hogy egyetlen vihar is lerombolja a palotánkat.