A Bizalom Türkiz Érintése

Néha, mint most is, érzem, ahogy a szkepticizmus szürke köde kúszik a szívembe. Nem a világban kételkedem, hanem saját magamban. Képes vagyok-e? Érdemes vagyok-e? Vajon helyes úton járok? Ismerős kérdések, régi barátok, akik sosem múlnak el teljesen. De ma, valami más is van a levegőben. Talán a Hold állása befolyásolja, talán csak a belső munkám gyümölcse érik be, de egy halvány, türkiz színű fény kezd derengeni a köd mögött. A bizalom színe.

Emlékszem, gyermekkoromban volt egy kis türkiz kövem. Ha szorongtam, a markomba szorítottam. Nem varázslat volt, hanem emlékeztető. Emlékeztetett arra, hogy bízzak a világ jóságában, az emberek szeretetében, és legfőképpen önmagamban. Most is érzem azt a melegséget, azt a finom bizsergést, amit akkor éreztem. A kételyek nem tűnnek el varázsütésre, de a türkiz fény megmutatja, hogy van más út is. Egy út, ahol a bizalom nem naivitás, hanem erő. Egy út, ahol a szeretet nem gyengeség, hanem a legbátrabb tett. Engedem, hogy ez a türkiz érintés átjárjon, és emlékeztessem magam: érdemes vagyok a jóra, képes vagyok a szeretetre, és helyes úton járok, még akkor is, ha néha botladozom. A lényeg, hogy bízzak a bennem rejlő fényben.