A Bizalom Türkiz Szárnycsapásai

Régen azt hittem, a bizalom egy szilárd talaj, egy betonbiztos alap, amire várat építhetek. Aztán rájöttem, hogy tévedtem. A bizalom nem a föld, hanem az ég. Nem egy szikla, hanem egy szárny.

Évekig ragaszkodtam a láthatóhoz, a bizonyítékokhoz, a kézzel fogható ígéretekhez. Minden lépést ellenőriztem, minden szót mérlegeltem, nehogy csalódnom kelljen. De minél jobban görcsöltem, annál inkább éreztem, hogy valami hiányzik. Mintha nem élnék igazán.

Egy nap, egy régi török bölcsességre bukkantam: "A bizalom olyan, mint a madár, mely érzi az ág remegését, de mégis bízik szárnyában." Akkor értettem meg, hogy a bizalom nem a külső körülményeken múlik, hanem a belső erőn. A képességen, hogy merjünk hinni – még akkor is, ha minden jel mást mutat.

Azóta igyekszem a bizalmat nem birtokolni, hanem megélni. Nem elvárni, hanem adni. Tudom, hogy néha fájdalmas lehet a zuhanás, ha az ág eltörik. De a szárnyaim erősebbek, mint gondoltam. És a szabadság, amit a bizalom ad, felbecsülhetetlen. Ma már tudom, hogy a bizalom nem naivitás, hanem a legmélyebb intelligencia jele. Egy türkiz szárnycsapás, ami az ég felé emel.