A Bizonytalanság Aventurin Labirintusa

A Bizonytalanság. Milyen idegennek tűnik ez a szó a lélek számára, pedig valójában a legősibb otthona. Hisz hol máshol születhetne meg az új, ha nem a homályban, ahol a formák még csak sejtelmesen rajzolódnak ki? Nem a bizonyosság a halál, a végleges forma, a mozdulatlanság?

Képzelj el egy kertet, ahol minden növény név szerint ismerős, minden ösvény kitapintható, minden virág illata az emlékezetedbe van vésve. Biztonságos, igen. De hol van itt a felfedezés öröme? Hol van a meglepetés, mikor egy ismeretlen szirmú virág bontja ki magát a hajnali fényben?

Én is sokáig a bizonyosság álarcában éltem. Megterveztem az utamat, pontosan tudtam, mit akarok, és igyekeztem minden kockázatot kizárni. Aztán jött egy váratlan fordulat, egy földcsuszamlás az életem kertjében. A megszokott ösvények eltűntek, a virágok elszáradtak. Ott álltam, egyedül, a bizonytalanság sűrű ködébe burkolózva.

Eleinte kétségbeesetten kapaszkodtam a múltba, próbáltam helyreállítani a régi rendet. De minél jobban küzdöttem, annál mélyebbre süllyedtem a homokba. Aztán egy nap, mikor már teljesen kimerültem, megadtam magam. Engedtem, hogy a köd elborítson, hogy a bizonytalanság átjárjon.

És akkor megláttam. Egy apró, foszforeszkáló növényt, mely a sötétség mélyén világított. Egy új lehetőség csíráját, mely a bizonytalanság termékeny talajából sarjadt. Rájöttem, hogy a bizonytalanság nem ellenség, hanem egy kapu. Egy kapu egy új világba, egy új önmagamhoz.

Azóta már nem félek a bizonytalanságtól. Tudom, hogy ott, ahol a formák még csak sejtelmesen rajzolódnak ki, ott van a lehetőség a legnagyobb csodákra. Mert a lélek nem a bizonyosságban, hanem a bizonytalanságban találja meg