A Bizonytalanság Kék Jáspis Kövei

Oly sokszor érezzük, hogy lábunk alatt inog a talaj, mintha egy óceán közepén hánykolódnánk egy törékeny csónakban. A bizonytalanság kék jáspis kövei nehezednek ránk, sötét árnyékot vetve a jövőre. Félünk a bukástól, a kudarctól, attól, hogy nem vagyunk elég jók. Pedig a bizonytalanság valójában egy kapu. Egy kapu az ismeretlenbe, a fejlődés felé.

Emlékszem, egy régi legenda egy idős remetéről mesél, aki egy magas hegycsúcson élt. Az emberek felkeresték őt útmutatásért, de ő sosem adott egyértelmű válaszokat. Ehelyett azt mondta: "A biztos úton nincs növekedés. Ahol a szív bizonytalan, ott rejlik a legnagyobb lehetőség." Egy nap egy fiatalember érkezett hozzá, aki nem tudta eldönteni, hogy kövesse-e a szívét, vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelően éljen. A remete nem szólt semmit, csak egy kék jáspis követ nyújtott át neki. "Vidd magaddal ezt a követ" – mondta – "és figyeld meg, hogyan változik a fényben. A bizonytalanság olyan, mint ez a kő: sokféle arcot mutat, de mindegyikben ott van a lehetőség a szépségre."

A fiatalember hosszú ideig forgatta a követ a kezében, és végül rájött, hogy a bizonytalanság nem ellenség, hanem egy olyan erő, amely arra ösztönzi, hogy mélyebbre ásson önmagában, hogy megtalálja a saját igazságát. Ahogy a kék jáspis kő rejtett mintái lassan feltárultak a fényben, úgy tárult fel előtte is a saját útja, a maga egyediségében. Ne féljünk hát a bizonytalanságtól, hanem tekintsük azt egy lehetőségnek arra, hogy igazi önmagunkká váljunk.