A Bizonytalanság Ködbe Vesző Tornya

A bizonytalanság ködbe vesző tornya magasodik előttünk, minden lépés egy-egy kérdőjel. Vajon jó úton járunk? Vajon elég erősek vagyunk? A köd sűrű, a látás beszűkül, csak a közvetlen környezetünk sejlik fel. Érezzük a félelmet, a kétséget, a vágyat, hogy bárcsak valaki fogná a kezünket, és vezetne minket. De a toronyhoz vezető ösvény magányos. Ez a mi utunk, a mi kihívásunk.

Én is álltam ott, a köd szélén, a torony árnyékában. Hallottam a suttogásokat: "Nem vagy elég jó", "El fogsz bukni", "Mi értelme van?". Majd egy halk, belső hang szólt hozzám: "Nézz a köd mögé. Nézz önmagadba."

Becsuktam a szemem, és mély lélegzetet vettem. Képzeletemben megjelent a nap, ahogy áttöri a ködöt. A fény feltárta az ösvényt, és megláttam a torony csúcsát is, aranylóan ragyogva. Éreztem a bátorságot, a reményt, a bizonyosságot, hogy képes vagyok rá. Nem számít a köd, nem számít a félelem. Van bennem erő, hogy tovább menjek.

És elindultam. Lépésről lépésre, a köd egyre ritkább lett. A torony egyre közelebb került. És tudtam, hogy a csúcsra érve a köd teljesen eloszlik, és tiszta, fényes égbolt fogad. Mert a bizonytalanság nem legyőzhetetlen. Csak a hitet kell megtalálnunk önmagunkban, és a fényt a sötétségben. Ez a mi dolgunk, és nekünk kell megtennünk.