A Büszkeség Lazúrkő Trónusa

A Büszkeség... gyakran látjuk erénynek, tartásnak, önbecsülésnek. Pedig ha nem figyelünk, lazúrkő trónussá válik, magasra emel, elszigetel, és a távlatból már nem látjuk a lent szolgáló, segítő kezeket. Emlékszem, egy hegyi patakra, mely büszkén zúgott lefelé, szikláról sziklára. Hangos volt, erőteljes, a napfényben ragyogott. Azt hitte, mindent egyedül teremt: a völgyet, a növényzetet, az életet. Nem vette észre a forrást, mely a hegy gyomrából táplálta. Nem látta a gyökereket, melyek a parton kapaszkodtak, hogy a földet ne mossa el. Egy napon, a büszke patak elapadt. A forrás elapadhat, ha nem érezzük az alázatot a forrás iránt. Megtanultam, hogy az igazi erő nem a magányos trónon ül, hanem a közös talajban gyökerezik. A Lazúrkő trónus gyönyörű, de a szeretet lábazatán tartósabb. Az alázat pedig nem gyengeség, hanem annak a felismerése, hogy mindannyian részei vagyunk egy nagyobb, összetartozó egésznek.