A Büszkeség Lila Ködfátyla

A büszkeség, az a lila ködfátyol, mely olykor beborítja a lelkünk tájait. Nem az a fajta egészséges önbecsülés, ami a belső értékünk ismeretéből fakad, hanem az a vak, önző meggyőződés, miszerint jobbak vagyunk másoknál. Láttam egyszer egy ősi tölgyfát, mely büszkén magasodott a többi fa fölé az erdőben. Azt hitte, az ereje és a magassága teszi különlegessé. De egy vihar jött, és a tölgy, ahelyett, hogy együtt hajlott volna a többiekkel, mereven állt, és kettétört. A többi fa, mely alázatosan meghajolt a szélben, túlélte. A büszkeség elszigetel, elzár a valódi kapcsolatoktól, a fejlődéstől. Mert aki mindent tud, az nem tanulhat semmit. Pedig az élet egy örök tanulási folyamat, egy tánc a változással. Engedjük hát el a lila ködfátylat, hogy megláthassuk a világot és önmagunkat a valóság fényében. Engedjük, hogy a szívünk legyen a mérce, ne az egónk. Akkor talán mi is túléljük a viharokat, és mélyebb gyökereket ereszthetünk a földbe, egymásba.