A Büszkeség Porcelán Trónusa

A magasba tornyosuló hegycsúcsok között megbúvó elhagyatott kolostorban élt egykor egy szerzetes, akit elvakított a saját tudása. Napjait imádság helyett ősi tekercsek tanulmányozásával töltötte, mások eszmefuttatásait pedig megvetéssel hallgatta. Úgy vélte, ő már mindent tud, a bölcsesség legmagasabb fokára jutott. Egy éjszaka, mikor a telihold ezüst fénye átsütött az ablakon, egy álmot látott. Egy gyönyörű porcelán trónon ült, magasabbra, mint bármikor képzelte. Lábai előtt a világ hevert, de nem látott mást, csak a trón fényét. Egyszerre csak a trón megrepedt, majd darabokra tört, és ő zuhanni kezdett a sötétségbe. Ébredésekor megértette: a büszkeség törékeny trónus, melyről a mélybe zuhanás elkerülhetetlen. Aznap letérdelt a kolostor kertjében, és a földet művelte. Alázattal, csendben, a természet egyszerűségében kezdte keresni a valódi bölcsességet. Megtanulta, hogy a tudás csak akkor válik értékessé, ha alázattal és nyitott szívvel fogadjuk a világ tanításait.