A Csend Ametiszt Barlangja

A rohanás, a zűrzavar, a mindent elborító információáradat. Mennyi zaj veszi körül az életünket! Külső és belső zaj egyaránt. A gondolatok, mint vadlovak száguldanak a fejünkben, egy soha véget nem érő versenyt futva. Hogyan találhatunk nyugalmat ebben a zajban? Hol rejtőzik az a csend, amire a lelkünk oly nagyon vágyik?

Én a Csend Ametiszt Barlangjában találtam rá. Nem egy fizikai barlang ez, hanem egy belső tér, amit a tudatom mélyén fedeztem fel. Ehhez persze meg kellett állnom. Le kellett lassítanom. Ki kellett kapcsolnom a külső zajforrásokat.

Eleinte nehéz volt. A gondolatok csak még hangosabbak lettek, mintha éppen azért akarnának betölteni minden teret, hogy elkerüljem a csendet. Aztán elkezdtem figyelni a légzésem. Be. Ki. Be. Ki. Ez a ritmus lassan lecsendesítette a vadlovakat.

Majd elképzeltem magam a barlangban. A falak mély lila színben ragyogtak, a kristályok lágyan vibráltak. A levegő hűvös és tiszta volt. És ott, a barlang mélyén, a csend nem üresség volt, hanem teljesség. Nem hiány, hanem bőség.

Ebben a csendben hallottam meg a lelkem szavát. Nem kiabált, nem követelt, egyszerűen csak ott volt. Emlékeztetett arra, hogy ki vagyok valójában. Hogy mi fontos. Hogy mi az, ami igazán számít.

A Csend Ametiszt Barlangja ott van bennünk. Bárki megtalálhatja. Csak meg kell állnia. Lélegeznie. És figyelnie. A csend nem a zaj hiánya, hanem a lélek hangja. És ez a hang a legfontosabb, amit hallanunk kell.