A Csend Bíbor Palástja

A csend nem üresség, hanem teljesség. Nem a hangok hiánya, hanem a lélek zsongása. Olyan, mint egy bíbor palást, melyet a mindenség terít ránk, ha képesek vagyunk elcsendesedni. Oly sokszor keressük a válaszokat kint, a zajban, a pörgésben, pedig a bölcsesség forrása bennünk van. Ott lakik a csend mélyén, egy apró, vibráló szikraként.

Évekig kerestem a boldogságot a külvilágban. Sikereket hajszoltam, kapcsolatokat építettem, tárgyakat gyűjtöttem. Azt hittem, minél több van belőlük, annál teljesebb leszek. De a szívem mélyén mindig ott maradt az űr, egy betöltetlen vágy. Aztán egy napon, a hegyek között sétálva, hirtelen ráköszöntött a csend. Nem a külső, hanem a belső csend. A gondolataim elcsitultak, a félelmeim elpárologtak, és a lényem mélyén végre meghallottam egy hangot. Egy halk, de határozott hangot, amely azt súgta: "Minden rendben van."

Akkor értettem meg, hogy a boldogság nem egy cél, hanem egy állapot. Nem valami, amit megszerezhetünk, hanem valami, ami már bennünk van. Csak el kell csendesednünk ahhoz, hogy meghalljuk, hogy megérezzük. A csend nem menekülés a világtól, hanem kapu a valódi önmagunkhoz. A bíbor palást, mely megvéd a zajtól, és lehetővé teszi, hogy a lélek szabadon szárnyaljon.