A Csend Fehér Arany Palástja

A nagyváros zajában, a szüntelen zsongásban gyakran elfelejtjük a csend értékét. Pedig a csend nem üresség, nem hiány, hanem egy teljesség, egy olyan tér, ahol a lélek szabadon szárnyalhat. Képzeld el, ahogy egy hólepke ereszkedik alá a téli éjszakában. Nincs hangja, csak a csend öleli körbe, ahogy megérinti a földet. Ebben a csendben rejlik a teremtés lehetősége, a megújulás ígérete. Egy nap, egy asztrológushoz fordultam tanácsért, épp a zaj és a sietség fuldokoltatott. Azt mondta: "A Hold az Oroszlánban most arra hív, hogy találd meg a saját belső csend-templomod. Nem kell elvonulnod a világ elől. Csak szánj időt arra, hogy befelé figyelj, és meghalld a szíved szavát. A csendben rejtőzik a válasz." Elkezdtem gyakorolni. Naponta csak tíz percet szántam arra, hogy csendben üljek, anélkül, hogy bármit is csinálnék, vagy gondolnék. Eleinte nehéz volt, a gondolatok cikáztak, mint a vadlovak. De ahogy telt az idő, megtanultam elengedni őket, hagyni, hogy elvonuljanak, mint a felhők az égen. Lassan megéreztem a csend áldását. A csendben megtaláltam a békét, a tisztánlátást és a kreativitást. A csend lett a menedékem, a fehér arany palást, amely megvéd a világ zajától és káoszától. Most már tudom, hogy a csend nem csak a hangok hiánya, hanem a lélek legmélyebb nyelve.