A Csend Fehér Lótuszai

Oly sokszor menekülünk a csend elől. Zajjal töltjük meg a napjainkat, mintha félnénk attól, amit a némaság feltárhat. Pedig a csend, a valódi csend, nem üresség, hanem teljesség. Egy kert, mely tele van fehér lótuszokkal, melyek a mélyből, a zavaros vizekből emelkednek a fény felé.

Elmesélek egy történetet egy idős remetéről, aki egy hegytetőn élt, messze a világ zajától. Az emberek felkeresték őt tanácsért, de ő ritkán szólt. Inkább csendben ült velük, míg a szavak szükségtelenné nem váltak. Egy nap egy fiatalember érkezett, tele kétségekkel és félelmekkel. Beszélt, beszélt és beszélt, de a remete csak hallgatott. Végül a fiatalember elhallgatott, elfáradt a saját szavainak súlyától. Ekkor a remete csak annyit mondott: "A csendben hallhatod meg a szíved igazi vágyait."

A fiatalember napokig maradt a remetével, és egyre kevesebbet beszélt. Kezdte megérteni, hogy a csend nem a félelem melegágya, hanem a béke forrása. A csendben találta meg a választ a kérdéseire, a megoldást a problémáira. A csendben fedezte fel a saját lótuszait, melyek a mélyből a fény felé törtek.

Engedd meg magadnak a csendet. Nem kell rögtön hegytetőre vonulnod. Kezdd apró lépésekkel. Tölts el pár percet naponta csendben, anélkül, hogy bármit tennél vagy gondolnál. Csak légy. Hallgasd a csendet, és hagyd, hogy a fehér lótuszok kibontakozzanak a szívedben.