A Csendes Jelenlét Bölcsességének Kútja

Léleknapló bejegyzés

A kint tomboló világ zajában, a folytonos információáradatban hajlamosak vagyunk elfelejteni, mi is az igazi otthonunk. Nem egy fizikai hely, nem egy épület, még csak nem is egy emberi kapcsolat. Az igazi otthonunk az a belső tér, ahol a csend uralkodik. Az a csend, ami nem a hangok hiánya, hanem egy mélyebb, békés jelenlét. Mostanában sokat gondolkodom ezen a jelenségen, miközben próbálom újra és újra megtalálni a magam szent zugát a mindennapok forgatagában. Érzem, hogy ez a csend a forrása mindannak, amire vágyom: a tiszta intuíciónak, a feltétel nélküli szeretetnek, a bölcsességnek, mely átölel mindent és mindenkit.

Gyakran úgy érezzük, hogy a csend üres, esetleg félelmetes, mert feltárja mindazt, amit elnyomunk magunkban. Pedig éppen ebben rejlik az ereje. Mikor elnémítjuk a külső zajokat és a belső fecsegést, lehetőséget adunk a lelkünknek, hogy beszéljen hozzánk. Hogy elmondja, mire van szüksége, merre mutat a legtisztább utunk, és mi az, ami valójában táplál minket. Ez a csend olyan, mint egy tiszta vizű forrás, melyből kortyolva megpihen a vándor fáradt lelke. A Vízöntő idején, amikor a gondolatok és az intellektus uralja a teret, még inkább szükségünk van arra, hogy megtaláljuk ezt a belső pontot, ahol a kozmikus energia átölel és megnyugtat. A csendes jelenlét az, ahol a Lélek valósága feltárul, a fátylak lehullanak, és a tiszta valóság ragyogása megvilágítja a szívünket. Ne féljünk megmerítkezni benne, mert ott rejlik a legnagyobb erőnk, az igazi önmagunk.