A Csodálkozás Jáspis Szikrái

Emlékszem, gyermekkoromban minden nap egy új csoda volt. Egy bogár háta, a szél zúgása a fák között, a dér csillogása a fűszálakon. Valahol útközben, a felnőtté válás rögös ösvényén, ez az ámulat elkopott. Rutin lett minden, a megszokás szürke fátyla borított a világra. Azt hittem, mindent láttam már.

Tévedtem. Egy apró pillanat elég volt, hogy a jáspis szikrái újra fellángoljanak. Egy idős asszony arcán láttam, ahogy a naplemente utolsó sugarai megvilágították ráncait. Egy pillantás, amiben benne volt az egész élet, a küzdelem, a fájdalom, de legfőképpen a megbékélés és a hála. Abban a pillanatban megértettem, hogy a csoda nem a nagy dolgokban rejlik, hanem az apró, mindennapi pillanatokban, a másik ember szemében, a szívünk dobbanásában. Csak meg kell tanulnunk újra észrevenni. El kell engednünk a cinizmust, a kiégettséget, és hagynunk, hogy a csodálkozás ősi ösztöne újra felébredjen bennünk. A Jáspis segít a földelésben, a jelenben maradásban. Ha engedjük, emlékeztet arra, hogy a világ telis-tele van csodákkal, csak nyitott szívvel és elmével kell járnunk.