A Düh Kobaltkék Viharfelhői

A düh. Milyen könnyen ítéljük el, milyen gyorsan bélyegezzük meg sötétnek, pusztítónak. Pedig a düh is hordoz üzenetet, kobaltkék viharfelhőként gyülekezik bennünk, mielőtt leszakadna az ég. Néha elkerülhetetlen. Egyik nap a kis piac forgatagában álltam, a napfény aranylóan szitálódott át a vászontetőkön. Egy idős néni botladozva közeledett, kosarában törékenynek tűnő tojásokkal. Valaki meglökte, a néni elesett, a tojások pedig szétloccsantak a kövezeten. A körülötte állók hangosan felháborodtak, vádolták a lökdösődőt. Én is éreztem, ahogy a düh felém kúszik, a tehetetlenség, az igazságtalanság érzése szinte elöntött. Akkor megértettem, hogy a düh nem feltétlenül rossz. Ez a kobaltkék felhő jelezte, hogy valami nincs rendben, hogy szükség van a változásra. Fontos azonban, hogy ne hagyjuk, hogy a vihar elvakítson, hogy a villámok találomra csapjanak le. A düh energiáját át kell alakítanunk, fel kell használnunk arra, hogy megvédjük a gyengéket, hogy kiálljunk az igazságtalanság ellen, hogy változtassunk a világon, lépésről lépésre. A düh nem ellenség, hanem egy ébresztő, egy jelzés, hogy ideje cselekedni, szeretettel és bölcsességgel.