A Fásultság Kőszürke Hályogja

A fásultság egy kőszürke hályog, ami lassan, alattomosan kúszik a lélek ablakaira. Nem hirtelen csap le, mint a düh vihara, hanem észrevétlenül telepszik ránk, mint a reggeli köd a tájra. Egy nap arra ébredünk, hogy a színek tompábbak, a hangok halkabbak, az ízek kevésbé intenzívek. Mintha egy üvegfal mögül szemlélnénk a világot, távolról, érintetlenül.

Emlékszem, egy régi kertész mesélte egyszer, hogy a legveszélyesebb betegség a növények számára nem a hirtelen jött fagy, hanem a lassan kialakuló penész. Ugyanígy van ez a lélekkel is. A fásultság nem egyetlen fájdalmas esemény következménye, hanem a fel nem dolgozott, elfojtott érzések, a beteljesületlen vágyak, az elszalasztott lehetőségek egymásra rakódó rétegei. Évekig élhetünk benne, anélkül hogy tudnánk, hogy valójában nem is élünk igazán. Csak létezünk.

És hogyan szabadulhatunk meg tőle? Talán a legfontosabb, hogy felismerjük a jeleit. Hogy észrevegyük a kőszürke hályogot a szemünk előtt. Aztán pedig lassan, türelmesen kezdjük el lekaparni a rétegeket. Engedjük meg magunknak, hogy érezzünk. Hogy sírjunk, ha sírnunk kell, hogy dühöngjünk, ha dühöngenünk kell. Keressük a szépséget a világban, még a legapróbb dolgokban is. Hallgassunk zenét, olvassunk verseket, sétáljunk a természetben. És ne féljünk segítséget kérni, ha egyedül nem megy. Mert a fásultság legyőzhető. A lélek képes meggyógyulni. Csak akarnunk kell.