A Feledékenység Lila Ködfátyla

Oly sokszor vádoljuk magunkat feledékenységünk miatt. Azt hisszük, valami hiányzik belőlünk, valami elromlott. Pedig talán épp ellenkezőleg. Talán a lélek bölcsessége munkálkodik bennünk, védve bennünket a múlt terheitől, a sérelmek mérgétől. Képzelj el egy kertet, tele virágokkal és gyomokkal. Ha sosem nyúlunk a gyomokhoz, elnyomják a szépséget. Néha az emlékek is ilyen gyomok. A feledés lila ködfátyla leereszkedik, nem azért, hogy elrejtsen, hanem hogy átengedje a napfényt azoknak a részeknek, amik új erőtől duzzadnak. Nem minden emléket kell őriznünk. Néha el kell engedni, hogy helyet adjunk az újnak, a szebbnek, a jobbnak. Mint ahogy a tavaszi eső elmossa a tél nyomait, úgy mossa el a feledés köde is a lélek régi sebeit, helyet teremtve a gyógyulásnak és a növekedésnek. Ne haragudj hát magadra, ha felejtesz. Lehet, hogy épp a legbölcsebb éned segít neked a továbblépésben.