A Feledés Opál Ködfátyla

A feledés... gyakran átoknak hisszük, pedig néha áldás. Mint az opál ködfátyla, mely elrejti a szem elől a fájdalmas emlékeket, segít továbblépni, újrakezdeni. Évekkel ezelőtt, egy mélyen gyökerező csalódás árnyékolta be a napjaimat. Egy barátom elárult, a bizalom szilánkjaival szórva be a lelkemet. A fájdalom olyan éles volt, hogy úgy éreztem, sosem heverem ki.

Napokig sírtam, a múltat rágva, ismételve a hibáimat, az ő gonoszságát. Egy nap, miközben a tengerparton sétáltam, találtam egy opált. Ahogy a nap megcsillant rajta, a szivárvány minden színe megmutatta magát, majd elillant, mint egy illúzió. Akkor értettem meg: az emlékek is ilyenek. Fényesek, ragyogóak lehetnek, de ha túlságosan ragaszkodunk hozzájuk, megvakítanak, és nem látjuk a jövőt.

Az opál tanított meg arra, hogy elengedjem a múlt fájdalmát. Nem elfelejteni, hanem elfogadni, mint egy leckét, mely erősebbé tett. A feledés ködfátyla nem törli el teljesen a múltat, csak tompítja a széleit, lehetővé téve, hogy a jelenre koncentráljunk, a jövőt építsük. Most már hálás vagyok ezért az "átokért", mert nélküle sosem találtam volna meg az igazi önmagam. A feledés nem gyengeség, hanem a lélek bölcsessége, mely tudja, mikor kell elengedni ahhoz, hogy szárnyalhasson.