A Feledés Opál Szivárványhídjai

A Feledés, sokak szerint átok. Pedig néha áldás is lehet. Különösen akkor, amikor a múlt fájdalma tart fogva, amikor a szív nem találja a kiutat a régi sebek labirintusából. Elképzeltem a Feledést, mint egy ragyogó, opálból szőtt szivárványhidat, amely átível a jelen valóságából a potenciális jövőnk felé.

Egy idős asszony, akit évek óta gyötört a múlt árnya, elindult ezen a hídon. Lépésről lépésre haladt, miközben az opál színei lágyan átmosták a lelkét. Minden szín egy-egy elengedett emléket, egy-egy megbocsátott hibát, egy-egy feloldozott fájdalmat jelképezett. Nem tűnt el minden nyomtalanul, de a fájdalom éle tompult, a terhe könnyebbé vált.

Amikor az asszony átért a híd másik oldalára, nem felejtett el mindent. De már nem a múlt rabja volt. A sebek emlékekké szelídültek, a fájdalom pedig bölcsességgé alakult át. Megértette, hogy a Feledés nem a múlt eltörlése, hanem a jelen megélésének lehetősége. Az a képesség, hogy új lapot nyithassunk, hogy a régi hibákból tanulva, a jelenben építhessük a jövőnket. A Feledés hídja nem a múlt elfeledtetésére szolgál, hanem arra, hogy a múlt terheit letegyük, és könnyebben, szabadabban léphessünk tovább az élet útján.