A Feledés Zafír Homokórája

Olyan mélyen eltemetjük a múltat, mintha soha nem is létezett volna. A Feledés Zafír Homokórája csendesen pereg, szemeink elől homályosítva az egykor ragyogó emlékeket. Pedig a múlt, akár a folyóparton hagyott lábnyom, ott van. Finom vonalai, ha lassan is, de elsimulnak, de a talaj emlékszik a súlyra, a formára.

Azt hisszük, ha nem beszélünk róla, nem létezik. Mintha a kimondatlan szavak ereje gyengébb lenne a megtörténteknél. Pedig a kimondatlanság falat épít körénk, egy zafírkék börtönt, melynek homokja lassan, de biztosan beterít minket. Nem a fájdalmat akarjuk elfelejteni, hanem a leckét, amit tanított. Nem a sebet, hanem a tapasztalatot, mely azáltal születtett.

Az élet nem a felejtés művészete, hanem az emlékezés bölcsessége. Az a képesség, hogy a múltból táplálkozva virágozzunk a jelenben. Ne féljünk a Zafír Homokórától. Nézzünk szembe vele, és vegyük tudomásul, hogy minden egyes szemcse, mely lepergett, formált minket. Minden egyes emlék, mely elhalványult, erősebbé tett minket. Mert a feledés nem a vég, hanem a kezdet. Egy lehetőség, hogy tiszta lappal induljunk, de a múlt bölcsességével a szívünkben.