A Félelem Ezüstös Pókhálója

A félelem… gyakran látom magam előtt egy hatalmas, ezüstszínű pókhálóként. Finom szálakból szőtt szövevény, mely rabul ejti a gondolatokat, és megakadályozza a szárnyalást. Nem erőszakos, nem brutális, sokkal inkább alattomos, szinte észrevétlenül fonja körbe a lélek szegleteit. Eleinte csak egy apróbb félelem, egy kisebb kétség, aztán ahogy tápláljuk, ahogy figyelmet szentelünk neki, egyre nagyobb lesz, egyre több szálat ereszt.

Észrevettem, hogy sokszor nem is a konkrét dologtól félünk, hanem a saját reakciónktól, attól, hogy nem leszünk elég erősek, elég bátrak, elég jók ahhoz, hogy szembenézzünk vele. A pókháló nem a világot tartja fogva, hanem minket.

Egyik reggel, meditáció közben, a háló szálai egészen közel kerültek az arcomhoz. Megéreztem a hideg, fémes érintésüket. Tudtam, hogy nem menekülhetek. Csak egyetlen módja van a szabadulásnak: elfogadni a félelmet, beengedni a szívembe. Ahogy ezt megtettem, a háló elkezdett vibrálni, majd lassan, szálról szálra foszlani. Nem tűnt el teljesen, de a szálak meggyengültek, áttetszővé váltak. Megértettem, hogy a félelem mindig ott lesz velünk, de nem kell, hogy irányítson minket. Elég, ha tudjuk, hogy a háló ott van, és képesek vagyunk elszakítani a szálait, amikor a szárnyalás a tét. Mert a szív erősebb, mint bármilyen ezüstös pókháló.