A Félelem Füstkvarc árnyai

A félelem… oly sokszor festjük ellenségnek, sötét, torz árnynak lelkünk falán. Pedig néha, ha igazán figyelünk, hallhatjuk a Füstkvarc szelíd suttogását. Nem az a célja, hogy megbénítson, hanem hogy megvédjen. Emlékeztet a múlt fájdalmaira, hogy ne essünk újra ugyanabba a verembe. Egy kislányt láttam a minap, ahogy tétován állt a hatalmas fa előtt, melyre fel kellett volna másznia. Félelem ült a szemében, a leeséstől, a csalódástól. Én is éreztem, ahogy a Füstkvarc finoman pulzál a zsebemben. Emlékeztem a saját eséseimre, a horzsolásokra, a könnyekre. De emlékeztem arra is, hogy minden esés után erősebben álltam fel. Odaléptem a kislányhoz, és csak ennyit mondtam: „Érezd a félelmed, de ne hagyd, hogy megállítson. Mert a fa tetején vár rád a szabadság.” Ő felnézett rám, majd mély levegőt vett, és elkezdett mászni. A félelem sosem tűnik el teljesen, csak átalakul. A Füstkvarc emlékeztet, hogy a sötétségben is van erő, a félelemben is rejlik tanulság. Csak figyeljünk a suttogására, és ne engedjük, hogy elnyeljen bennünket a homály.