A Félelem Holdkő Szürke Suttogása

A Hold ma teliholdként ragyog, ezüstfényével bevilágítva a szobám. Ahogy a fény táncol a falakon, a Félelem régi, ismerős suttogása kúszik be a szívembe. Nem konkrét félelem ez, hanem valami mélyebb, ősibb: a változástól, az ismeretlentől való ösztönös rettegés. Mintha egy régi Holdistennő emléke lenne, aki a sötétség és az intuíció birodalmából figyel engem.

Egy idős asszony jut eszembe, akivel régen találkoztam egy elhagyatott hegyi faluban. Azt mondta, a félelem nem ellenség, hanem egy figyelmeztető jel. Egy jel, hogy valami fontos dolog közeledik, valami, ami átalakíthat minket. A félelem a testünk válasza a változásra, az ismeretlenre, a komfortzónán kívülre való kilépésre. Ha nem figyelünk rá, megbéníthat, de ha meghalljuk a suttogását, útmutatást kaphatunk.

Ma nem akarom elfojtani a félelmet. Nem akarok harcolni ellene. Inkább meghallgatom. Megkérdezem tőle, mit akar üzenni. Lehet, hogy azt súgja, legyek óvatos, készüljek fel. Lehet, hogy azt mondja, bízzak az intuíciómban. Lehet, hogy csak emlékeztet arra, hogy nem vagyok egyedül.

A Hold ma éjszaka a Rák jegyében áll, a biztonság és a gondoskodás bolygójában. Talán épp ez a félelem hívja fel a figyelmem arra, hogy magamnak is megadjam azt a biztonságot és gondoskodást, amire most szükségem van. Hogy ne a félelem irányítson, hanem a szeretet és az önmagamba vetett bizalom vezessen. A félelem a Holdkő szürke suttogása, de a szeretet a Hold ezüstfényének ragyogása, ami utat mutat a sötétségben.