A Félelem Karneol Lávaömlése

A félelem. Olyan, mint a karneol, a mélyvörös ásvány, melyben a tűz emléke él. De míg a karneol gyógyító, életerőt adó, a félelem éget, pusztít, ha elural bennünket. Emlékszem, egyszer egy apró, elhagyatott faluban jártam, ahol a helyiek a hegy gyomrában lakó sárkánytól rettegtek. Azt mondták, a sárkány időről időre lávát okád, elpusztítva a földjüket, elvéve a szeretteiket. Évekig éltek ebben a rettegésben, elfelejtve a napfényt, a madarak énekét, az élet apró örömeit. Aztán egy nap egy fiatal lány, akinek a szíve tele volt a félelemmel, de mégis volt benne egy cseppnyi kíváncsiság, elindult a hegy felé. Nem fegyverrel, nem kiáltásokkal, hanem egy egyszerű kérdéssel a szívében: "Miért?" A sárkány, meglepetésére, válaszolt. Nem tűzzel, nem haraggal, hanem egy halk, szomorú sóhajjal. A lány megtudta, hogy a sárkány nem gonosz, csupán magányos és fájdalma van. A láva nem pusztítás, hanem a fájdalom kifejezése. A lány és a sárkány barátok lettek. A lány megtanította a falusiakat, hogy ne féljenek, hanem értsék meg a sárkányt. És a félelem karneol lávaömlése lassan elcsitult, helyet adva a remény parázsának. Mert a félelem nem örök. Csak akkor győz le, ha hagyjuk. Ha szembenézünk vele, ha megértjük az okait, akkor a karneol ereje gyógyíthat bennünket, és a félelem helyett az élet lángja lobban fel bennünk.