A Félelem Kvarc Ködfátyla

A félelem, ez a mindent átszövő ködfátyol, olykor ellepi a látóterünket, eltorzítva a valóságot. Nem ellenség, csupán egy jelzés, egy suttogás a bensőnkből, hogy figyeljünk. Egy nap, a hegytetőn üldögélve, a naplemente narancsszínben festette a tájat, mégis, a szívemben szorongás lakozott. Nem konkrét félelem volt ez, inkább egy általános bizonytalanság, a jövőtől való rettegés. Aztán, megpillantottam egy apró pókot, amint szorgalmasan szövögette hálóját a két faág között. Nem törődött a széllel, a magassággal, csupán tette a dolgát, ösztönösen, bizalommal. Ekkor értettem meg, hogy a félelem nem béníthat meg. Elismerhetjük a létét, érezhetjük a szorítását, de nem szabad hagynunk, hogy uraljon minket. Mint a póknak, nekünk is a saját hálónkat kell szőnünk, a saját valóságunkat teremtenünk, lépésről lépésre, a félelem ködfátylán áttörve. Mert a köd mögött mindig ott ragyog a nap, a bizalom és a remény fénye. Az élet egy tánc a félelemmel, ahol a tudatosság a partnerünk. Ne forduljunk el tőle, hanem öleljük magunkhoz, és tanuljunk meg vele együtt lélegezni.