A Félelem Lepkeszárnyú Árnyai

A félelem. Olyan, mint egy sötét lepke, mely szívünk körül röpköd, szárnyai árnyékot vetve minden gondolatunkra. Nem gonosz szándékból teszi, csupán ösztönösen, védeni akar. De a túlzott védelem néha fogsággá válik. Emlékszem egy kislányra, Lírának hívták, aki rettegett a sötéttől. Minden este, mikor lekapcsolták a villanyt, szívét jeges szorítás fogta el. Elképzelte a szörnyeket, melyek a sarokban lapulnak, készen arra, hogy elragadják. Egy nap, bölcs nagymamája elmesélte neki a csillagok történetét, arról, hogyan ragyognak fényesebben a legsötétebb éjszakában. Elmagyarázta, hogy a sötétség nem ellenség, hanem a lehetőségek mezeje, ahol a csillagok születnek, és az álmok szövődnek. Lira lassan elkezdte más szemmel nézni a sötétséget. Elkezdte elképzelni a csillagokat a szobájában, ahelyett, hogy a szörnyekre gondolt volna. A félelem lepkéje még mindig ott röpködött, de már nem volt olyan sötét az árnyéka. Lira megtanulta, hogy a félelem nem legyőzendő ellenség, hanem egy átalakítható energia, mely ha helyesen használjuk, irányt mutathat a sötétségben. Ahogy a mi életünkben is. A félelem az, ami emlékeztet arra, hogy törékenyek vagyunk, hogy fejlődnünk kell, és hogy képesek vagyunk ragyogni, még a legsötétebb éjszakákban is. Csak engedjük el a szorítást, és engedjük, hogy a lepke szárnyai új távlatokat nyissanak meg előttünk.