A Félelem Obszidián Sötétje

A félelem. Egy fekete, tükröződő obszidián kődarab, melyet sokan eldobnának maguktól. Pedig mélyebbre nézve megláthatjuk benne a saját árnyékunkat, azokat a részeket, amiket elrejtünk a világ elől, sőt, néha még önmagunk elől is. Néha az asztrológiai jegyünkkel járó kihívások manifesztálódnak félelemként. Én például, egy Skorpió Holddal megáldott (vagy megvert?) lélek, gyakran találom magam a mélységben, ahol a félelem a sötét éj leple alatt próbál elbújni.

Emlékszem egy régi történetre, egy idős mesélőről, aki a hegyek között élt. Azt mondta, a félelem nem ellenség, hanem egy vészjelzés. Egy sötét folt a térképen, ami azt jelzi, valahol eltévedtünk, letértünk az utunkról. A félelem a barlang bejárata, amibe be kell mennünk, hogy megtaláljuk a kincset – a kincs pedig a valódi énünk.

Ne fordítsunk hát hátat a félelemnek, hanem vegyük kezünkbe az obszidián követ, és nézzünk bele mélyen. Lássuk meg benne, mitől is félünk valójában. Vajon a változástól? A kudarctól? A magánytól? Ha szembenézünk vele, az obszidián megolvad, és folyékony lávaként elvezeti a fényt a sötétbe. És ott, a fényben megláthatjuk az utat, ami elvezet a valódi önmagunkhoz. Ahol a félelem már nem börtön, hanem egy erőteljes emlékeztető arra, hogy élünk, érzünk és fejlődünk.