A Félelem Páva Tollainak Színei

A félelem – oly sokszor festjük feketének, a sötétség lényének, mely elnyeli a fényt. Pedig ha igazán szembenézünk vele, meglátjuk a páva tollainak vibráló színpompáját. Mindegyik szín egy-egy lehetőség, egy-egy tanulság, melyre rávilágít az árnyék. A félelem a miénk. Nem kívülről érkezik, hanem bennünk születik, a meg nem értett, a be nem gyógyult sebek helyén.

Egy régi mester azt mondta: „Ne öld meg a félelmet, hanem hívd meg teára.” Képzeld el, ahogy leülsz vele szemben, csendben. Nem ítéled, nem akarod elűzni, csak figyeled. Mit súg neked? Milyen emlékeket hoz felszínre? Hol gyökerezik ez a mély, ismerős érzés? Talán a múltban? Talán egy elszalasztott lehetőségben? Vagy épp a jövőbe vetített, soha be nem teljesülő rémálmokban?

A félelem nem a gyengeség jele. Épp ellenkezőleg. Az érzékenységé. Azé a képességé, hogy mélyen érezzünk, hogy törődjünk a dolgokkal. A kérdés az, hogy hagyjuk-e, hogy megbénítson, vagy használjuk fel iránytűként. Merre ne menjünk? Mire figyeljünk jobban? Miben fejlődhetünk?

A félelem a belső őrzőnk. Vigyáz ránk. Persze, néha túlzásba esik, és bezár egy aranyozott kalitkába, de a szándéka tiszta. Szeretne megóvni a fájdalomtól. A mi dolgunk az, hogy megtanuljuk, hogyan navigáljunk a segítségével, anélkül, hogy foglyul ejtene. Hogy a félelem pávatovait az életünk szivárványává varázsoljuk.