A Félelem Porcelán Maszkja

A félelem. Milyen sok arcot ölt. Néha ott lapul a szívünk mélyén, egy apró, szinte észrevehetetlen repedésként. Máskor pedig hatalmas, torz maszkot visel, eltorzítva az arcunkat, elrejtve valódi önmagunkat a világ elől. Évekig éltem egy ilyen porcelán maszk mögött. A tökéletességre törekedtem, igyekeztem megfelelni minden elvárásnak, mert azt hittem, ha nem vagyok elég jó, nem leszek szerethető. A maszk egyre vastagabb lett, míg végül már alig kaptam levegőt alatta. Egy nap, egy régi barátom, aki régóta figyelt engem, ezt mondta: "Ez a maszk már nem véd, csak elszigetel." Akkor értettem meg, hogy a félelem nem megoldás, hanem akadály. Elkeztem letördelni a porcelán darabjait, lassan, óvatosan. Fájdalmas volt, mert minden darab egy-egy régi seb emlékét hordozta. De ahogy a maszk egyre kisebb lett, a lélek elkezdett lélegezni. Most, hogy már nincs rajtam, megláttam a valódi arcom. Nem tökéletes, tele van hibákkal és hegekkel, de az enyém. És sokkal szebb, mint a porcelán hazugság. Most már nem félek megmutatni a világnak, mert tudom, hogy a szeretet nem a tökéletességért jár, hanem a valódiságért.