A Félelem Suttogó Homályszövete

A félelem… gyakran mint egy suttogó homályszövet telepszik le a szívünkre, eltorzítva a valóságot, és gúzsba kötve a szárnyaló lelket. Emlékszem, egy vén bükkfára, ami magányosan állt a hegytetőn. Századok tanúja volt, gyökerei mélyen kapaszkodtak a földbe. Egy hatalmas vihar közeledett. A többi fa reszketett a szélben, ágaik kétségbeesetten kapálództak. De a bükk állt, mozdulatlanul, méltóságteljesen. Később, amikor a vihar elcsendesedett, megkérdeztem a szél szellemét, miért kímélte meg a bükkfát. A szél azt felelte: „A bükk is félt. De nem engedte, hogy a félelem átjárja a gyökereit. Tudta, hogy mélyen kapcsolódik a földhöz, és hogy a vihar egyszer elcsendesedik.” Mi is bükkfák vagyunk, mindannyian. A félelem jön, ez természetes. De ne engedjük, hogy a homályszövet teljesen beborítson minket. Emlékezzünk a gyökereinkre, a belső erőre, és arra, hogy a vihar után mindig eljön a csend. Engedjük meg a félelemnek, hogy átvonuljon rajtunk, de ne engedjük, hogy gyökeret verjen bennünk. Mert a félelem legyőzése nem a bátorság hiánya, hanem a tudat, hogy a fény mindig erősebb a sötétségnél.