A Félelem Tűzkő Szilánkja

A félelem. Oly sokféleképpen mutatkozik meg. Ott lappang a gyomrunkban egy-egy fontos döntés előtt, a sötétben, mikor egyedül sétálunk hazafelé, vagy épp akkor, mikor szeretünk valakit és rettegünk, hogy elveszítjük. Én mégis a félelem azon aspektusára szeretnék rávilágítani, mely nem a konkrét veszélyre adott válasz, hanem az önmagunkba vetett hit hiányából táplálkozik.

Képzelj el egy tűzkő szilánkot. Éles, szúrós, fájdalmas. A félelem, mely önmagunkban gyökerezik, pontosan ilyen. Ahelyett, hogy ösztönösen menekülnénk a külső fenyegetés elől, ez a szilánk belülről sebez. Megakadályoz abban, hogy kibontakoztassuk a bennünk rejlő lehetőségeket, hogy kockáztassunk, hogy megmutassuk a világnak, kik is vagyunk valójában.

Évekkel ezelőtt, mikor el kellett döntenem, hogy feladom-e a biztos állásomat egy bizonytalan, de annál inkább vágyott álomért, ez a tűzkő szilánk mélyen a szívembe fúródott. A félelem azt súgta: "Nem vagy elég jó. El fogsz bukni. Nevetség tárgyává válsz." Napokig vívódtam, a félelem szava erősebbnek tűnt, mint a bennem lévő láng.

Aztán egy nap, meditáció közben, elképzeltem ezt a szilánkot. Láttam, ahogy élesen ragyog a sötétségben. De ahelyett, hogy menekültem volna tőle, közelebb léptem. Megfogtam a szilánkot, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem éget, hanem hűvös, mint a tiszta víz. Ekkor megértettem, hogy a félelem nem ellenség, hanem egy jel. Egy jel arra, hogy valami fontos dolog felé tartok, valami felé, ami igazán számít.

A szilánkot nem eldobtam, hanem magammal vittem. Emlékeztet arra, hogy a félelem jelenléte nem gyengeség, hanem éberség. És hogy a bátorság nem