A Felelősség Ezüst Hídjai

Észrevetted már, milyen könnyű másokat hibáztatni? Mintha a világ egy hatalmas vászon lenne, amire boldogan pingáljuk rá a saját elégedetlenségünket, ujjal mutogatva a festékfoltokért felelősnek vélt alakokra. Pedig a vászon a miénk. A színek a mi választásunk. És a kezünkben tartott ecset is.

Egyszer egy idős asztrológus mesélt nekem egy legendát a Hold árnyékáról. Azt mondta, hogy amikor a Hold elhalványul, nem az Ég hibája, hanem a saját fénye hiányosságai. Minden sötétség, amit másokban látunk, valójában a bennünk rejlő, meg nem élt lehetőségek árnya. A felelősség nem teher, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy a vásznunk mesterművé váljon. A sötét foltokat nem eltüntetni kell, hanem integrálni, elfogadni, mint a fényünk szükséges kiegészítőjét. A felelősség hídjai nem a vádak mély szakadékai felett ívelnek át, hanem a megértés két partját kötik össze bennünk. És ha egyszer átkelünk rajtuk, meglátjuk, hogy a festmény, amit annyira kritizáltunk, valójában gyönyörű, egyedi és tökéletesen a miénk.